Kutyaszimattal a tüdőrák ellen!
2009 októbere. A zürichi repülőtér kijáratánál, a koraesti forgatagban egy kis Opel várakozik járó motorral. Amint a sofőr megpillant, kiszáll és a sajátomnál is szélesebb mosollyal üdvözöl. Ez a kedves mosoly Gaby Güntheré, aki akkoriban a Julius-K9 marketing feladatokkal megbízott német partnere volt és nem utolsósorban a Team Canin kutyakiképző centrum „védőangyala” a németországi Löffingenben. Egy olyan iskoláé, melynek eredményei alig két év múlva az egész világ érdeklődését felkeltették.
Így nem csoda, ha az odavezető, kanyarokkal tűzdelt út élénk beszélgetéssel telt. Volt közös témánk elég, hiszen Gaby a kutyaiskola és cégünk szempontjából is egyaránt fontos feladatot vállalt magára. Ő tette le ugyanis a TeamCanin vezető kiképzője, Uwe Friedrich és a köztem való barátság és üzleti kapcsolat alapkövét.
Jövetelem elsődleges célja Uwe speciális kiképzési gyakorlatának tanulmányozása és természetesen az ehhez szükséges felszerelések kifejlesztése, melyek mibenléte egyenlőre még a bajor Fekete erdő sejtelmes árnyékába burkolózott. Azt már biztosan tudtam, hogy szakmailag leendő partnerünkben nem csalódhatok. Az egykori stuttgarti kutyás rendőr, több éves szolgálat után, kiképzői ambícióitól vezérelve 1999-ben alapította meg első kutyaiskoláját. Csak hosszú keresés után, 2008-ban találta meg jelenlegi, lovas és kutyaparadicsomnak méltán nevezhető területét a Fekete erdő szívében.
Hamar elhíresült, szakkönyvekben és oktató videókban is bemutatott kiképzési módszerei elsősorban a kutya és kutyatartó hétköznapi problémáira, feladataira jelentettek megoldást. Kurzusait többek között a „Családvédő kutya”, a „ Segítség! A kutyám vadászik!” vagy a „ Kutyám megeszik mindent!” - mottókkal illették. Amikor azonban egy menhelyről befogadott kutyából díjnyertes drogkereső kutyát faragott, felfigyelt rá a német média és végre reflektorfénybe került.
Mivel saját ötleteim is gyakorta a megvalósíthatatlanság határait súrolják, ösztönösen vonzanak azok az emberek, akik hasonló „problémákkal” küzdenek. Sőt! Amennyiben céljaink valamilyen formában össze is kapcsolhatóak, egy beszélgetés kedvéért képes vagyok elmenni a világ végéig. Így érthetően elégedettnek éreztem magam, mivel ki tudja, hány ezer kilométert „spóroltam” meg azzal, hogy egy találkozásért csak ide, Löffingenbe kellett utaznom. Cserébe viszont cigarettafüsttől könnybe lábadt szemmel végigkapaszkodhattam az autóutat a reptérről és csak reménykedhettem benne, hogy „pilótanőm” egy-egy nagyobb kanyar előtt azért még időben megtalálja az éppen elgurult öngyújtóját és ívbe hozza az autót.
Eközben, tekintve, hogy érkezésem előtt feleségem vendéglátómat megeskette, hogy „jól fognak engem tartani”, mert, hogy én alkatomat meghazudtoló módon, folyamatosan eszem, útközben minden szendvicset el kellett fogyasztanom, amit Gaby erre a rövid útra kalkulálva nekem előkészített.
Szégyenkezem kissé, de megérkezésem körülményeiről a Team Canin löffingeni központjába, beleértve az est hátralevő részét is, már csak homályos emlékképeim vannak. Nem is csoda, hisz annyi mindenre kellett koncentrálnom…
A másnapi, bőséges reggeli és Uwéval való találkozásom viszont már elevenen él bennem ma is.
Nos, Uwe egy lehengerlően (és ez tényleg komoly) kedves és figyelmes ember, aki mindemellett jellegzetes hanghordozásával minden ember (és kutya) figyelmét magára vonja. Rendkívüli pedagógiai érzékkel, kérdésekkel állandó vélemény-nyilvánításra készteti a kurzuson megjelenteket, mígnem az egészből egy interaktív munka kerekedik. Ezt személyesen is tapasztalhattam, mert aznap abban a különleges megtiszteltetésben volt részem, hogy talán hazánk képviseletében először, részt vehettem egy új kutyás sportág, a Longieren (longírozás), neve alapján talán lovas berkekből ismert csapattréningjén. Egy szalaggal körülvett körön belül elhelyezkedő kiképző és a körön kívül helyet foglaló, testjelekkel irányított kutya gyakorlatait nézve, bebizonyosodhattam róla, hogy kreatív emberek bármikor képesek újabbnál újabb sportágakat kitalálni ember és kutya közös időtöltése céljából. Utóbbihoz hasonlót terelő kutyák munkája során láthattam már ugyan, de ebben az esetben a kutya pillanatra sem szűnő figyelme, azon belül elsősorban a szemkontaktus keresése gazdája irányába rendkívül meggyőzően hatott rám.
Érdeklődésem középpontjában mégis Uwe egy másik, a kereső kutyák speciális bevetésével kapcsolatos projektje állt. A célra kiválasztott, különböző fajtájú ebek feladata az ember daganatos betegségeinek, elsősorban a tüdőráknak, szaglás útján történő felismerése és jelzése. A cél tehát tüdőrák diagnosztizáló kutya kiképzése!
A munkálatok elindulásában nagy szerepe volt Dr. Rainer Ehmann Főorvosnak, aki egy tüdőklinika könyvtárában 100 éves feljegyzésekre bukkant olyan kutyáról, mely viselkedésével jelezte a tüdőbetegségben szenvedő embereket. Figyelemre méltó, hogy a lehetőség a tüdőrák korai, biztonságos és fájdalommentes diagnosztizálására, röviddel ezután a humán orvoslás területéről is több helyen pozitív fogadtatásra, majd egyre több támogatóra talált, akik Uwe Friedrich és a Teamcanin munkáját erejükön felül segítették. A kiképzés azon a tényen alapult, hogy az ember által kifujt és kémcsőbe tárolt levegője a kutya számára hosszú ideig érzékelhetően megőrzi a daganatra utaló vegyületeket. A szagok felismerése a kutya számára a tökéletességig fejleszthető tulajdonság lehet. A napi vagy akár napi többszöri gyakorlás engem legjobban az „itt a piros, hol a piros” játékra emlékeztetett. Az egyesével tartóba helyezett három kémcső közül, tartalmát tekintve először csak egy származott, már régóta kezelt vagy éppen korai stádiumban levő betegektől. A kutya a mintákat megszaglászva a pozitív kémcsőnél megállt. Ezután jutalom következett, mely a képzés alatt levő mind a négy ebnél természetesen személyre szabott volt. Ez idő alatt a kémcsövek elhelyezkedési sorrendjét változtatták. A munkát minden esetben filmre vették és elemezték.
„ - Egy magabiztos tüdőrák diagnosztizáló kutya életet menthet!” - hangzott el mind gyakrabban a kételkedő szakmai körökben is. Azóta két év telt el gyakorlással, kudarcokkal és eredményekkel, míg nem eljutott hozzám az üzenet, hogy Uwe csapata és az őt támogató egészségügyi dolgozók sikerre vitték az ötletet. Olyannyira, hogy 2011. szeptember 1-én magyar tévéadók és több száz további csatorna adott hírt erről világszerte.
Természetesen a Löffingenben tett személyes látogatásaim szintén meghozták a várva várt gyümölcsöt. A Teamcanin részére kifejlesztett termékek, elsősorban a keresőkutyák kiképzéséhez nyújthatnak segítséget, de a hétköznapi kutyázás kiváló segédeszközei is, melyek sajnos még csak nyugat-európai áruházláncok polcain jelentek meg. Bízom benne, hogy ezek a termékek hozzájárultak a tüdőrák diagnosztizáló kutyák eredményes kiképzéséhez. Így egy picit mi, Magyarok is magunknak érezhetjük a sikert és a reményt, hogy hamarosan képesek lesznek magyar kutyák is időben kiszimatolni a bajt. A felszerelésen már nem múlhat…
Sebő Gyula-k9
