A suttogó
Aki erdő mellett lakik, talán megfigyelte, hogy a lombfakadás milyen hihetetlen lendülettel képes lezajlani. A természet újraéledésének csodáját a városi ember általában némi fáziskéséssel éli meg.
Hamarabb észrevesszük a tavasz beköszöntét, ha kutyatulajdonosok vagyunk, tudniillik tökéletesen programozott „személyi trénereink” ilyenkor fokozott erővel vontatnak bennünket a zöld területek felé, általában a - Hát nem érzed? Mozogni, szaladni jó! – csatakiáltással.
Nos, így „törtettem” be tettre készen kutyáimmal az élen a Városligetbe. Egy tisztáshoz érve előőrsöm megtorpant. Előttünk színes korong repült ívesen, nyomában egy tarka kutya úszott a levegőben.
Kutya frisbee!
Egy törékenynek tűnő lány adogatta a korongokat, miközben játszótársa pörgött, szaltót vetett körülötte, sőt, egy alkalommal róla elrugaszkodva vetette magát a frisbee után. A mutatványnak hirtelen vége szakadt. Kutya és gazdája a fűben feküdtek egymással szemben és egy furcsa párbeszéd vette kezdetét. A lány mondott valamit, kézfejből gesztikulált, mire a kutya vakkantott, farkcsóvált. Egy rövid, „hessegető” kézjelre tengelye körül helyben megpördült. Jutalomfalat röpült, majd újabb irányító mozdulatok után pördülés, hátrálás, lefekvés volt a válasz.
Teljesen a jelenet hatása alá kerültem, mert még soha nem láttam ennyire harmonikus, szeretetteljes bemutatót, melyben a hang és testjelek kényszerítés nélkül vezették rá a kutyát a feladatok végrehajtására. Robert Redford, a lovak nyelvén értő lélekgyógyászként, úgynevezett „suttogóként” alakított filmjelenetei jutottak eszembe, valamint egy spontán felismerés: - Kincset találtam!
Nem is nyugodtam addig, míg a kutyájával „beszélgető” lánynak nem tehettem fel személyesen a kérdést:
Tulajdonképpen mit sugdosol a kutya fülébe, hogy az mindenre hajlandó?
Nos, a suttogó lány, „Kerényi Kata” munkahelyén, egy „Zöld Kakas” nevű középiskolában fogadott egy hosszabb beszélgetésre. Lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek egy óráján, ahol kutyáival, mint „tanársegédekkel” olyan fiatalokat próbál megmozgatni, akiknél a hagyományos iskolarendszer által alkalmazott eszközök nem jártak sikerrel. Ebbe az iskolába való jelentkezés akkor indokolt, ha a diákot már egy vagy akár több oktatási intézményből eltanácsolták. Ennek okai általában viselkedési, beilleszkedési zavarok, testi-lelki sérülésből eredő konfliktusok.
Esetükben a spártai szigor már nem hozhat eredményt – mesélte Kata. - Nekünk, pedagógusoknak kell megtalálni a hozzájuk vezető utat és felszínre hozni a bennük rejlő értékeket. Egy hagyományos középiskola, szabályok sűrű útvesztőjébe kényszeríti a diákokat, általános fegyelmet és érdeklődést erőltetve rájuk. Számtalan esetben előfordul azonban, hogy egy gyermek erre nem alkalmas, ugyanakkor egy-egy területen mégis rendkívüli tehetséggel van megáldva. Ez persze csak akkor derülhet ki, ha a diák társai és a külvilág felé megnyílik. Ebben is segítenek terápiás kutyáim, akik kedvességükkel, közvetlenségükkel már olyan tanítványt is bekapcsoltak a közös „munkába”, akik nem kívántak kommunikálni senkivel.
A „segítő” kutyákkal fűszerezett tanórán magam is igyekeztem aktívan részt venni. Megtanultuk a frisbeeket helyesen eldobni nekik, illetve próbáltuk jutalomfalattal és a korongok segítségével akrobata mutatványokra rávenni őket. Végül az egész osztály megpróbált egy olyan akadálypályát alkotni, ahol a különböző elemeket a testünkkel képeztük. Ezen kellett a vállalkozó kedvűeknek a kutyát végigvezetni, ugráltatni. Néha ugyan nehéz volt eldöntenem, hogy mi irányítjuk a kutyát vagy éppen ő minket, de mindenki kitett magáért. Csapatépítő tréningnek is tökéletes volt.
A játék gyógyít. Azonkívül a kutyáknak van még néhány rendkívüli tulajdonságuk, melyet az oktatásban is kihasználhatunk. Megérzik az ember legapróbb hangulatváltozását, lelki vagy fizikai fájdalmát is, de előfordul, hogy két ember között kirobbanó konfliktus esetén is „békíteni” próbálnak. Amikor kisbabák először kutyával találkoznak, szemük elkerekedik és szinte magukba isszák az újonnan megismert jövevény minden rezdülését. Sokáig képesek egymással „beszélgetni”, mert teljes figyelmükkel megnyílnak egymás felé.
Suttogással kapcsolatos első kérdésedre tehát csak azt tudom mondani, hogy egy másik lénnyel való kapcsolatteremtés képessége bennünk van kezdetektől. Ha valaki megtanul figyelni a másikra, olyan nyelvet sajátít el rövid idő alatt, melynek egyes szavait sosem tanulta. Ha ilyen szemmel nézzük, bármelyikünkből lehet „suttogó”.
Sebő Gyula – K9
